Finy Petra - Credo

azt hiszem, hogy szeretlek, 

lehunyt szemmel kacagok, mert élsz,

mert egyszer csak elhúztad a függönyt,

és fájdalmaimra eresztetted a fényt, 

majd rájuk parancsoltál, hogy nézzenek

már végre ki az ablakon. 

azt hiszem veled szeretnék élni, 

érintésedtől sejtjeim megkönnyebbülten 

sóhajtanak fel, mert nem kell

többé azon morfondíroznom, vajon

meddig tartok én,

kezedbe folyva, megpihenhetek.

a hangod, igen, ez egy furcsa dolog,

mert még ennyi idő után is bizsergést érzek:

mintha tűzijáték készülődne

a szivárványhártyámon.

az illatodról is mesélhetnék,

de hát ki látott már szavakból

összeeszkábált szimfóniát? 

legyen elég, hogy néha

nyakadhoz hajolok, hogy észrevétlen 

orromba rejtselek. 

azt hiszem, melletted nő lehetek,

fenekem tekintetedtől gömbölyödik, 

és egyenesedik derekam,

csípőm ringása is pillád mozgását követi,

mintha a gramofonból csöpögne a tangó,

mellem pedig minden levegő-

vételnél feléd feszül,

és ha rám nézel,

végre elfelejtem harcaimat,

mert szemed fehérje békémet hirdeti.