...Ezúttal nem kellett annyira küszködnöm, hogy kizárjam a zenét. Bár a fejem, most már nem volt üres, nem volt érzéketlen. Mégis túl sok mindenen gondolkoztam, ahhoz, hogy figyeljek a dalszövegre.Vártam, hogy visszatérjen az érzéketlenség. Vagy a fájdalom. Mert a fájdalomnak jönnie kell. Megszegtem a saját szabályaimat. Ahelyett, hogy elhúzódtam volna az emlékektől, feléjük sétáltam (...) Ez sokba fog kerülni nekem, ebben biztos voltam. Főleg, ha nem tudom újra lenyugtatni magam, hogy megvédjem magam. Túlságosan felfigyeltem rá, és ez megrémisztett. De a megkönnyebbülés még mindig a legerősebb érzés volt bennem – megkönnyebbülés a lényem legmélyebb részéből.Ahogy próbáltam, nem gondolni rá, mégsem próbáltam felejteni.